A minap a neten "szörfözgetve " találtam egy aranyos történetet , ami tulajdonképen egy részlet Pozsgai Pálné önéletrajzából. Mivel közeleg a húsvét , gondoltam megosztom veletek is , amit az unokája Kozmáné Pozsgai Éva tett közzé .
Pozsgai Pálné Jankovics Erzsébet, népi festő.
1895 - 1976
Részlet nagyanyám, Pozsgai Pálné önéletrajzából
Az élet kapujában 1.rész
Életem első napjának reggelén korán talpon volt az egész család. Édesanyám jött-ment a szobában, néha lefeküdt, de az ágyban sem bírta sokáig, nagyon szenvedett szegény. Édesapám elment a bábaasszonyért, aki nemcsak a gólya néni, hanem kersztanyja is volt testvérkéimnek. Nagyapám is beballagott a faluba, a munkásoknak megmondani, hogy édesapámmal csak később tudnak menni, de várjanak rá, s azért az egész napjukat megfizeti majd. Nagyanyám a gyerekeket öltöztette, közben ki-kiszaladt az útra, megnézni, hogy nem jönnek-e már.
A távolból odahallatszott a harangszó. Nagyanyám keresztet vetett magára:-Uram Jézus, nagyszombat van, most kezdődik a júdáspörkölés! Bement s anyámhoz fordulva így fohászkodott: -Csak a jó Isten a mi kis húsvéti báránykánkat szerencsésen megadná! A kis Jenő szeme felcsillant: -Kapunk kisbárányt húsvétra?
-Kis testvérkét kaptok, kis cselédem, de az a kisbaba, amelyik nagyszombat reggelén születik –amikor a Júdást pörkölik-, olyan szelíd lesz, mint a kisbárányka.
-És mért pörkölik a Júdást?
-Mert gonosz volt. Elárulta a Jézuskát. Nagyanyám szavait a kis Gyula kiegészítette:- Eladta 30 ezüstpénzért. Ő már tanulta a hittanban, mert iskolás volt.
A kis kíváncsi tovább kérdezett:- És mit vett a pénzen?
- Mit tudom én- felelte nagyanyám. De ne kérdezgess most annyit! Édesanyátok beteg, ne zavarjátok! Aztán, ha jók lesztek, megnézhetitek a kisbabát. De odakinn se lármázzatok ám, mert megijed a gólya, és a más kéményén dobja be.
Nincs is más kémény, csak a mienk - felelte a tudálékos Jenő. - Van a faluban elég. - Erős madár ám a gólya, messze tud repülni, ugye, öregmama? Utóbbiakat Gyula mondta, aki már nem hitte el a gólyamesét, de nem mutatta a kicsinyek előtt. –Bizony, hogy tud-felelte nagyanyám. - De menjetek már, sok a dolgom.
A három nagyobb gyermek már indult is kifelé, de a kis Géza toporzékolni kezdett: - Nem medet! Nem,nem! Két dundi karját feléje nyújtotta, jelezve, hogy nagyanyám ölébe akar menni.
- Gyere, no, kis madaram! Öreg csontjai megroppantak, amikor ölbe vette a kis vasgyúrót. Orrocskáját megtörölte, és nagyot cuppantott a pufók arcocskájára. Nagyapa ekkor nyitott be a konyhába. - Dobd le azt a vén borjút! Nagy gyerek már, nem ölbe való!
- Hagyd a galambomat, ennek most úgyis lekettyen .Kiszorítják a bölcsőből, és dajkaság se jut neki. Ott lesz a pici.
A kis lurkó szorosan odabújt nagyanyám kebléhez és összevonta szemöldökét. Mindig ilyen haragosan nézett, amikor nagyapám a bajusza alatt mosolyogva heccelte: Dobd le azt a vén borjút!
- Gyere, megmutatom a kiskutyát. Odakint van a gyerekeknél az udvaron.
- Tis tuta?
- Az, kis kutya. S anyámhoz fordulva mondta:- A Bubláéktól hoztam. Agyon akarták ütni szegény párát, mert nem kellett senkinek. Gondoltam, eljátszanak vele a gyerekek, meg el is kel egy jó kutya a háznál. Az anyja is jó házőrző, hát elhoztam. Kivezette Gézát az udvarra, aki a kiskutya említésére szívesen vele ment.
Az élet kapujában 2.rész
Ezalatt a kis Anica leült a kút melletti nagy kőre, és szemét le nem vette a füstölgő kéményről, és várta-várta a gólyát. A kémény erősen füstölt, mert nagyanyám már feltette főni a húsvéti sonkát.
A két gyerek meg boldog ujjongással szaladt hátra a pöttöm kiskutyával. És már azon alkudoztak, hogy mi legyen a neve.
-Kormos az orra, a füle, meg a farka is, legyen Kormos!- tanácsolta Gyula. Jenő beleegyezett, így a kiskutya neve Kormos lett.
Édesapám is megérkezett a bába nénivel. Éppen jókor, mert amikor a termetes gólya néni megvizsgálta édesanyámat, örömmel állapította meg:
- Nincs semmi baj! Fürge lesz a kis vendég, hamarosan megérkezik.
- Öregmama, öregmama! Hamar a vizet, fürösztős teknőt meg a gyerekruhákat!
- Hozom, hozom-felelte nagyanyám. A kis holmik meg az ágyon vannak.
Édesanyám előkészítette már a kis ingecskét, fejkötőt, csíkos vánkost, a rózsás pólyakötőt és a többi kis apróságot. A nagy doboz fenekén ott lapult még a szép díszes keresztelő készlet és a hófehér, csipkés, szalagos hosszúpólya is, de ezek féltve őrzött kincsek voltak, és csak egyetlenegyszer, a keresztelő napján öltöztették bele a kicsinyeket:- Kell majd az apróságnak.
A bába néninek igaza lett. Még egypár kínos, fájdalmas pillanat és én megjelentem az élet kapujában.
- Kislány!- kiáltotta a gólya néni, miután belevisítottam magamat a nagyvilágba.
- Jó torka van, jól tud majd énekelni - tréfálkodott. Azután elintézte a szükséges dolgokat, s a toalett elkészült.
- Gyere, kis húsvéti báránykám! - suttogta édes jó anyám, és boldogan ölelt magához.
Amikor édesapám meghallotta az örömhírt, tréfálkozva így szólt:
- Tudtam, hogy kislány lesz, mert ez már a hatodik gyerek, és még sohasem tévesztettem el a sorrendet:Egy fiú, egy lány. Egy fiú, egy lány.
- Nagy kópé maga, komámuram, nevetett a bába néni.
Bejöttek az apróságok és nagyszüleim is. Nagyanyám ölébe vett és megmutatott kis testvéreimnek. Meg is puszilhatott mindegyik. Jenőnek az volt a kérése, hogy vegyék le fejemről a fejkötőt, úgy sokkal helyesebb leszek. Anica azt kérte, hogy tegyenek a bölcsőbe, mert ringatni szeretne. Egy percre mindkettőjük óhajtása teljesült, de ahogy a kis Géza meglátott az ő bölcsőjében, visítani kezdett:
- Nem a babáé! Enim a bőtő!
- Most már el kell dugni a kisbabát - mondta nagyanyám. - Csak úgy lesz belőle jó gyerek. És már vitt is az ágysarokba. Szememre kék kendőt borított, hogy kék szemem legyen.Ez az óhajtása nem vált valóra.
1895. ápr. 15-én tehát megszaporodott a ház népe velem, akit Erzsébet névre kereszteltek ápr. 21-én, és egy kiskutyával, amely a Kormos nevet kapta.
Forrás : Network
Jankovics Erzsébet a Fejér megyei Enying mellett született egy kis tanyán, 1895. április 15-én. Apja kútásó volt, anyja hat gyermeket hozott a világra. A vézna, törékeny kislány korán megismerte a munkát. Kilencéves korában libákat őrzött, majd néhány év múlva már az uraság tarlóján szedte a markot hajnaltól napestig. Libapásztorkodás közben Petőfi verseit olvasgatta, s hamarosan maga is megpróbálkozott a rímfaragással.
Az elemi iskolát Enyingen végezte. A szegénység azonban nem engedte, hogy továbbtanuljon, pedig eminens diák volt. (Hatvanhat éves korában végezte el az általános iskola nyolcadik osztályát, kitűnő eredménnyel.)
Az I. világháború kitörésekor szüleivel együtt Kispesten lakó nővéréhez költözött. Egy ideig a szentlőrinci „Rongy-gyárban”, majd a Hoffher gyárban dolgozott hadimunkásként.
1919-ben férjhez ment egy kónyi cipészlegényhez, Pozsgai Pálhoz. Mivel Kispesten nem kaptak lakást, a férj szülőfalujába költöztek. 1920-ban megszületett az első gyerek, majd őt gyors egymásutánban négy követte még.
1925-ben az apa súlyosan megbetegedett. A betegség sokáig ágyhoz kötötte, és sohasem nyerte vissza egészségét. A családfenntartó szerepét átvállaló asszony sok-sok éjszakán át görnyedt a varrógép fölött, és dallal űzte el az álmot a szeméről.
A II. világháború szétszórta a családot, de mindnyájan átvészelték a nehéz éveket. 1946-ban Győrsövényházra költöztek, ahol juttatott földön kezdtek gazdálkodni. Néhány év múlva a gyerekek új családot alapítottak, az idősödő házaspár magára maradt. 1949-ben megalakult a termelőszövetkezeti csoport, amelynek ők is alapítói lettek. Pozsgai Pálné 1957-ben megözvegyült, majd majd hat év múlva legidősebb gyermekét is elveszítette. Végtelen bánatában a magány elől a festékek és ecsetek birodalmába menekült. Már gyermekkorában is kedvet érzett a festészethez, de nem volt lehetősége a tanulásra. Később lekötötte a nagy család, a sok gond, s már dédanya lett, mire foglalkozhatott azzal, ami után mindig vágyakozott. Eleinte apró meseképeket, ballagószalagokat, virágcsokrokat, hímes tojásokat festett, majd rátalált önnönmagára. Képzeletének gazdag színvilágát bámulatos frissességgel sorakoztatta fel vásznon, papíron. Elmúlt 75 éves, amikor felfigyelt rá a hazai művészvilág, és hamarosan már Kuba, New York, Helsinki csodálhatta képeit.
81 éves korában, 1976. március 14-én hunyt el Győrsövényházon.
Irodalmi munkássága
1927 őszén a négy gyermekes egyszerű falusi asszony, Pozsgai Pálné Jankovics Erzsébet önálló verseskötetet adott ki, Az én virágaim címmel. Ebbe a könyvecskébe gyermek-és ifjúkori verseit szedte csokorba. Az ezer példányban megjelent kötet a vártnál nagyobb sikert hozott, s újabb versek írására ösztönözte az alkotót. Több verse megjelent napilapokban, folyóiratokban, s a következő évben elkészült az első színdarab is Évike menyasszony címmel. Élete során a „virágok költője” mintegy négyszáz verset és húsz népszínművet írt, melyeket nagy sikerrel játszottak a műkedvelő társulatok Kónyban és a környékbeli falvakban.
Festészete
Kislánykori emlékek, a régi falusi élet egy-egy mozzanata, a mindennapok elevenednek meg Pozsgai Pálné ecsetje nyomán. Bár képeket fest, valójában elbeszél, leír, emlékeket idéz.
Forrás : Facebook
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése