Theodor Storm: Amit szavakra bízni átall

Theodor Storm:

Amit szavakra bízni átall

Amit szavakra bízni átall
ajkamra égeti a szád
s ütőered mély dobbanással
egy kedves titkot tudtul ád.

Riadt madárka, messze szöknél
s vállad szorítja mellemet,
a szerelem prédája lettél,
és szavad is már megremeg.

Még visszahajlik karcsu tested,
míg piros szájad csókot ad,
elért egészen már a veszted,
s még egyre őriznéd magad.

Mi úgyse mondhatunk le, érzed,
miért félsz hát, hogy adni kell?
Meg kell fizetned az egészet,
ne légy adósom semmivel.

Így félve és epedve, bárhogy,
megtelik végül a pohár.
A szép szemérem arra vár, hogy
a szerelem megölje már.

Fordította: Vas István

Theodor Storm: Fiatal szerelem

Theodor Storm: Fiatal szerelem

A szeme kék, a haja gesztenye,
ajkán gúny, mint senkién sohase,
szeszélyes lány; de bármennyire lázad,
szive csupa szerelem és alázat.

Már rég előttem ül, álmodozik,
az asztalról himbálja lábait;
most felugrik; duzzog, hogy nem beszélek,
de keze székem támlájára téved.

"Szeretlek!" - "Ah, érdekes! csakugyan?"
"Szeretlek!" - "Az öreg dolog, fiam;
s nincs varázsa csak új s igaz szavaknak...
Ha nem mesélsz, rögtön faképnél hagylak!"

"Hát jó! Kérlek, álmodtam..." - "Nem igaz!"
"De igaz! S azt álmodtam, hogy te az
utcán sétáltál, édes, fiatal lány,
gyönyörü ruhában, egy férfi karján,

s az a férfi..." "Ki volt?" - "Ki? Hát: nem én!"
"Hazudsz!" - "Bizisten, te jöttél felém,
de egészen az ő szemébe vesztél,
én ott álltam, rám se hederitettél."

"Anyuka!" - rohan kifelé a lány,
de elkapom, még idejekorán,
s ajkaim a bűnért, mit elkövettek,
irgalmatlan csókokkal vezekelnek.

Theodor Storm: Valami édes sugalom

Theodor Storm: Valami édes sugalom

Valami édes sugalom,
szép emlék bujkál a szivemben;
hogy honnan támadt, nem tudom,
s hogy mi volt, azt is elfeledtem.
Talán egy nyári délelőtt,
- parányi szívben kicsi gondok -
ültünk az erdőszéli lombok
árnyában, gyermek-szeretők;
a szirt forrása hűsen omlott,
rigó rikkantott s elrepült,
szivemben boldog béke zsongott,
néma szádon meg mosoly ült,
és zölden csillogott a rét. -
Ha nem lepné a messze mult rég,
ha valahogyan visszajutnék:
ki tudja! - nem ott vár-e még.

Fordította: Rónay György

Theodor Storm: Ősszel

Theodor Storm: Ősszel

Szél zúg, szállnak a sárga lombok,
az égre fakó fény omol:
te megborzongsz, s férjed karjába
erősebben kapaszkodol.

Mi fűszálról fűszálra jár most,
s a végső virágokra száll,
az titkon, elmenőben, drága
fejed is megcsíkozta már.

S mi meleg éjt varrt a mezőkre,
a szál tépetten elrepült -
csupán a nyár van búcsuzóban:
mi dolgunk a nyárral nekünk!

Kezed teszed a homlokomra,
s fürkészve nézed arcomat:
kedves szelíd asszonyszemedből
olyan mélabús fény fakad.

Kihúnyt itt is az illat, sugár, egy
titok, mely arra késztetett
hajdan, hogy szabad lánykezed te
éppen az én kezembe tedd.

Ó, ne borzongj! Bár észrevétlen,
a legszebb napfény is letűnt -
csupán a nyár van búcsuzóban:
mi dolgunk a nyárral nekünk!

Fordította: Garai Gábor