Szergej Jeszenyin: Ne kínozz közönyöddel
Ne kinozz közönyöddel engem,
se az éveimet ne mondd.
Nehéz nyavalyában a lelkem
kiaszott, mint sárga csont.
Füstös, vak odúmban hajdan
az álom adott meleget:
mi leszek majd? ábrándoztam.
Gazdag, híres, szeretett.
Dús lettem - a vágy betellett:
cilinderem elhagyott,
még őrzök egy ó ingmellet
s divatos bokáravalót.
A hírem se kisebb: Moszkvától
a párizsi rongyosokig
nevemre a borzadás szól,
s a szitok visszhangozik.
Aztán: szerelem... Ha te csókolsz:
ajakad bádog, heve nincs.
Énbennem az érzés túl gyors,
de tebenned még rügye sincs.
Mégis: kora még keseregnem,
s ha kesergek: bánja csoda!
Aranyos fürtödként lebben
kúnhalmon a lágy laboda.
A vágy oda sarkall engem,
hol laboda száza rezeg,
s leszek újra ismeretlen
s a füstbe révedezek.
Már másról álmodom ottan,
nem érti se föld, se fű,
a nyelv ki nem ejti szavakban,
de a szív nyelvén gyönyörű.
Fordította: Weöres Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése