Juhász Gyula japános versei

Japánosan

Az őszben mindig ott van a tavaszból
Egy lomb, egy dallam, egy csillag s nekem
Borús vágyamban, mely feléd barangol,
Még integet az első szerelem.

*

Örök tajfun dúl sorsom óceánján,
Vágyak hajóit elsüllyesztve mind,
Én nézem e dúlást dalolva, árván
S szemed kékjéből üdvök ege int.

*

A kert mélyében alszanak szelíden
A bús virágok. Hűs éjszaka van.
Szerelmünk napja tűntén árva szívem
Így álmodik felőled hasztalan.

*

Egy pók sző hálót gondosan az éjben,
Két jázminág közt a mély csendbe sző.
Szívem s szíved közt a gyorslábú évek
Igy szőnek szálat s kész a szemfedő.

1925



Megint japánosan

Az új tavasz először nem a város
Borús zugába kukkan boldogan.
A temetőbe surran és virágos
Sírok között méláz s új dalt fogan.



A hold olyan magányosan virraszt ma
S olyan talányosan a vén egen,
Mint öreg úr, kinek könnyét kicsalta
Egy régi, régi, régi szerelem.



Papírból építettem én lakásom,
A földrengés se dönti meg soha.
Világít benne gyászon és homályon
Lement napoknak elhunyt mosolya.

1926