Ikkjú Szódzsun : Ikkjú búcsúverse

IKKJÚ SZÓDZSUN (1394-1481) DÓKÁIBÓL  

Ikkjú búcsúverse

Széles e világban,
zenemből ki mit ért?
Jöhet maga Hszü-tang
lyukas félpénzemért.



Ha eső hull, hadd essen.
De ha nem, hadd ne essen.
Az élet útján
ruhád ujja nedves lesz
eső nélkül is.

Minek nevezzelek, szív?
Úgy szólsz, mint a fuvallat
halk suttogása,
ha tusfestmény fenyői
között fújdogál.

Jön a hatalmas árvíz
tartóztathatatlanul.
Engedd magad át,
és hajózhatsz hátán, míg
hömpölyög tovább.

A szív nem lehet Buddha.
A test nem lehet Buddha.
Csupán ami nem
lehet sohasem Buddha,
az lehet Buddha.

Bár nem építek kunyhót,
zsúpfedelest, magamnak
a hegyek mélyén,
mégis szívből utálom
ezt a világot.

Nézd, a cseresznyevirág
elhull szín- s illatostul:
véges az öröm.
De eljő nemtörődöm
újra a tavasz.

Fodrozódik hulláma
az össze-sem-gyűlt víznek.
Ásatlan kútból
egy ember, testnélküli,
ide húzta ki.

Hamvasztás után hamu,
elhantolás után por
lesz mibelőlünk.
Ám minkből marad fenn majd
temérdek bűnünk?

Féltett irományaid
az utókorra hagynád?
Álom ringasson.
De ébren te ne tudnád?
Nincs ki olvasson.

Bár nem tudják az Eszmét,
kéretlen a virágok
kivirulnak és
lehullanak és porrá
szóródnak szét.

Aki nem lát semmit sem,
aki nem mond semmit sem,
és semmit sem hall,
egyszerűen túllépi
magát a Buddhát!

Úgy szeretnék valamit
felajánlani neked,
de e szerzetben
Bódhidharmát követjük,
így semmink sincsen.

Terebess Gábor fordításai