Vörösmarty Mihály: Búcsú

Vörösmarty Mihály: Búcsú

Szép Etelka, kit szívembe
Nem múlólag vettelek be,
Kit nem csalfa gondolattal,
Nem, sebes lángindulattal
Vesztemig kedveltelek,
Szép Etelka, halld utolszor,
Amit sóhajt e csekély sor:
Légy áldott! isten veled!
Nem szerelmet kérek, ó már
Vége annak, más dolog vár,
Búcsút venni rettegek.
Annak, aki évek olta
Várt, remélt, s hogy ez megcsalta
Kínos édes szenvedéssel,
Hasztalan hű érezéssel
Mégis érted, érted ég,
Búcsút venni szabad annak,
Mindenek ha elmaradnak,
Búcsút venni nem tilos.
Inkább válnám életemtől,
Elszakadnék én szívemtől,
Poklot érted megkerülném,
Minden jómat eltemetném
Inkább, mint elhagyjalak.
Mégis el kell mennem immár,
Kedvedet nem lelhetem már,
Haldokol reményem is.
Isten hát veled szerelmem!
Légy te boldog énhelyettem,
Boldogabb mint én valék.
Szép szemednek szép sugárán
Jó szívednek gyenge halmán
Bánatok ne üljenek.
Mint kis parton szép virágszál
Csinosan terült gyöpön áll,
Hol fejét a harmat árja
Kis tövét futó hab járja;
Szellő játszik fürteivel,
Szép verőfény kebelével,
Akkép folyjon életed.
A vidámság, boldog érzés
Közt ne lepjen gyászos végzés,
Bút ne szüljön örömed.
Én ki látom a jövendőt,
Érzem a búban veszendőt,
Elfogadom sorsomat,
S majd ha élni már meguntam,
Halni mégis nem kívántam
S élni, halni nem tudok,
És nem érdem lett bajomban,
Gyógyíthatlan bánatomban
Elvadulva bujdosom,
Az lesz édes gondolatom,
Ha szívemből kívánhatom,
Hogy kit oly heven szerettem,
Százszor boldog légy helyettem.
Boldogabb, mint én valék.