2014. március 20., csütörtök

Díszítők : piros




Piros:


Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható.

A nemiség szimbóluma, a libidó színe.

A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől.

Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.

A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától.

Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba.

Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum.

Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.

A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe.

Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.


Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a "nagy babiloni parázna" színe.

A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal.

Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a "Nagy Mű" harmadik fokozatát.

Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe.























Nincsenek megjegyzések: