2014. április 28., hétfő

Várnai Zseni : Mama



Várnai Zseni : Mama

Halott anyámról álmodtam az éjjel,
mióta meghalt, sokszor visszatér,
meglátogat éjjel, ha mélyen alszom,
bárhol vagyok, ő mindenütt elér.

Tudom, hogy meghalt, álmomban ha látom.,
és mégis úgy jön, mintha élne még,
s azt is tudom, hogy ébredésem percén
elhalványítja őt a messzeség.
Sohasem szól, csak mosolyogva néz rám,
mintha nem volna többé már szava,
s csak bólogat, mikor fölsír belőlem :
- bocsáss meg nékem, bocsáss meg, Mama!

Sokat vétettem ellened, míg éltél,
nehéz adósság nyomja lelkemet,
nem tudtalak oly végtelen szeretni,
mint te szerettél, Mama, engemet.
Egész szívem szülötteimnek adtam,
amint te tetted, ó, szegény Mama,
s hidd el, majd ők ezerszer visszaadják,
amit néked vétettem valaha.

Te értem, én meg őérettük éltem,
ők meg majd másért, bocsáss meg nekem,
én is előre megbocsátom nékik,
amit majd ők vétkeznek ellenem.



Várnai Zseni: Virágos ág...



 Várnai Zseni : Virágos ág...

Virágos ág az az asszony élete,
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei,
virág helyett gyümölcse terheli.
Termése érik, pirul, gömbölyül,
pillék és méhek zsongják őt körül,
szellő ringatja, eső öntözi,
s a nap tüzén csillognak könnyei.

Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik,
reszket, amikor tépázza a szél,
de nedvei forrók, akár a vér.
S mikor csillogó fátylat sző a hó,
s belepi őt e puha takaró,
már újra szép, és arról álmodik,
hogy tavaszra tündérré változik.

S az lesz belőle, tündér csakugyan,
ezernyi szép, feslő virága van,
ő bennük éli újra tavaszát,
s nyáron a nap deleje hatja át.
Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő,
kikél a földből, húzza őt a fény,
újjászüli az örök televény.

S ha teste már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete...



Várnai Zseni : Szeretni




Várnai Zseni : Szeretni

Szeretni ezt az életet,
az egyetlent a végest,
Szeretni még ha bánt is,
ha mostohánk is néhanap,
de kék az ég, és süt a nap,
van benne boldogság is.

E szép és szőrnyű kor során
csodákat tesz a tudomány
a titkok titka tárul,
a tudás fája lombosul,
de atom felhő tornyosul:
mérges gyümölcs a fárul.
Nem ölni, vért nem ontani,
a tüzeket eloltani,
s nem gyújtani,hogy égjen
ország és város,hol a nép
gyönge megvédi életét
s hogy békességben éljen.

Még harcok dúlnak lángban ég
a megbolygatott messzeség,
madár se leli fészkét
futnak az erdő vadjai,
csak borzalomról..hallani:
Világ teremts már békét!
Fogyó hold már az életem,
de dolgom még töméntelen,
még tenni, adni vágyom...
Csak lenne még erőm elég,
zengni a béke énekét...
e felbolydult világon!

Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan el pereg,
egy perc csupán az élet...
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás
amely megőriz téged!




Várnai Zseni : Fáradt a szívem





Várnai Zseni : Fáradt a szívem


Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,
Csak jó úgy hosszan ülni a napon,
Nézni a fákat, és nézni az eget,
A messziről kéklő nagy hegyeket,
És lesni a fájó csöndet itt belül,
Amint a könnyhúrokon hegedül.
Hallgatni: ver-e még dalt a szívem,
Meghalt talán, vagy alszik, pihen?
Vagy, mint a hernyót gubózza selyem,
Hogy föltámadjon szárnnyal ékesen?
Tud-e még sírni, könnye van-e még?
Sikoltani tud-e, ha kínok-kínja ég,
Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek,
Ha zúg fölötte vészes förgeteg?

S altatónótát, zengőt, édeset,
Dalol-e majd, ha elterül az est,
S a kisfiú álommesére vár,
Mely aranykertből aranyszárnyon száll,
Át a nagy, fénylő mesetengeren,
A fáradt, csöndes szívemet lesem.

Várnai Zseni : Szerelem



Várnai Zseni : Szerelem

Messze,a kéklő üveghegyeken
él egy madár,a neve szerelem.
Topáz a csőre,és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény.
A szárnya zöld,a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből,viharból jön a szerelem.

Már láttam egyszer,jött egy pillanat
szívemre ült és hittem,itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött,karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltünt,messzeszállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt,bezárni nem lehet,
akár a fényt,vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe,hangja mindig újra más,
meseszerű,különös és csodás.
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár,a neve:szerelem. 


Várnai Zseni: Csodák csodája



Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillagmécsem ki tudja, meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!


Tavaszi képek - kerek



Az ősz korán reggel érkezik, a tavasz egy téli nap végén.
Elizabeth Bowen














Kerek képek - Tavasz


Tavasszal mindig arra gondolok, 
hogy a fűszálak milyen boldogok: 
újjászületnek, és a bogarak, 
azok is mindig újra zsonganak, 
a madárdal is mindig ugyanaz, 
újjáteremti őket a tavasz.
Várnai Zseni

















2014. április 27., vasárnap

Szergej Jeszenyin: Ülj le mellém





Szergej Jeszenyin: Ülj le mellém

Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára. 

Ez az őszi arany-áldás,
fürtöd hamvas dér-fehére
úgy hullott, mint a megváltás
a mihaszna lókötőre. 

Rég mögöttem szülőföldem,
rétek, erdők sűrüsége,
életem hogy beleöljem
városi vad dicsőségbe, 

odahagyott kertre, nyárra
hogy ritkábban emlékezzem,
hol a békák muzsikája
költővé nevelt föl engem.

Éppen ilyen ősz van arra.
Ág-mancsával be-betéved
ablakunkon a juharfa,
keresi az eltünőket. 

Rég nincsenek a világon.
Cinteremben az ezüst hold
jóslata a keresztfákon:
mi is vendégek leszünk ott.

Mi is, túlján bajnak-gondnak,
ott leljük meg végre békénk.
Ezek a hullámzó dombok
vigasztalják, aki él még. 

Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára. 

Fordította: Rab Zsusza

Elizabeth Barrett-Browning: Hogy hogyan szeretlek?



Elizabeth Barrett-Browning: 
Hogy hogyan szeretlek?


Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
Ameddig lelkem ér, oly messze forr
Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
A Lét s a Menny határaira lel.
Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
Békét - ha nap süt, gyertya haldokol.
Ahogy a Jogért harcol-robotol
A hős, akinek dicséret se kell.
Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
S ahogy szerettem vesztett, szomorú
Szentjeimet - szeretlek én vidám
Vagy könnyes arccal, mindig! - s ha az Úr
Hagyja, még jobban halálom után.

Fordította: Szabó Lőrinc

Szergej Jeszenyin: Ne kínozz közönyöddel


Szergej Jeszenyin: Ne kínozz közönyöddel

Ne kinozz közönyöddel engem,
se az éveimet ne mondd.
Nehéz nyavalyában a lelkem
kiaszott, mint sárga csont.

Füstös, vak odúmban hajdan
az álom adott meleget:
mi leszek majd? ábrándoztam.
Gazdag, híres, szeretett. 

Dús lettem - a vágy betellett:
cilinderem elhagyott,
még őrzök egy ó ingmellet
s divatos bokáravalót. 

A hírem se kisebb: Moszkvától
a párizsi rongyosokig
nevemre a borzadás szól,
s a szitok visszhangozik. 

Aztán: szerelem... Ha te csókolsz:
ajakad bádog, heve nincs.
Énbennem az érzés túl gyors,
de tebenned még rügye sincs. 

Mégis: kora még keseregnem,
s ha kesergek: bánja csoda!
Aranyos fürtödként lebben
kúnhalmon a lágy laboda. 

A vágy oda sarkall engem,
hol laboda száza rezeg,
s leszek újra ismeretlen
s a füstbe révedezek. 

Már másról álmodom ottan,
nem érti se föld, se fű,
a nyelv ki nem ejti szavakban,
de a szív nyelvén gyönyörű. 

Fordította: Weöres Sándor

Dsida Jenő: Boldog vizeken




Dsida Jenő: Boldog vizeken


Felülről csillagfény záporozik,
alul csobognak a habok.
Fantasztikus virág-hajóban
ketten ülünk. Boldog vagyok.

Csónakunk sárkány-alakú
könnyensikló kínai dzsunka;
kirzantémos mennyezete
sziromesőt szór a hajunkra.

Boldog vízeken halkan siklik.
Messziről szent esti varázs
elénk muzsikál a partokról
s egy-egy dal minden csobbanás.

Mi már nem is vagyunk a térben,
minket már semmi meg nem ölhet.
Egymásra nézünk s eleresztjük,
vízbe dobjuk az evezőket.

Menjünk! Ezen a szép vízen
nincsen zátony és nincsen torlasz -
Átölellek és néha-néha
csókomtól halkan felsikoltasz.

Lelankadunk a csónak-aljra
fehér tébolyban üdvöt nyerve...
Alszunk... Most már lehet akármi.
Vihet a nagy víz akármerre. 

Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem



Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal,
Fizetek válaszodért.

Fotómontázs

Tavaszi fotómontázs









A zsakarandák útja - Dél-Afrikában

Sötét erdő Észak-Írországban


A Szerelem-alagútja. Ukrajna közepén.